ikaljan blogja

ikaljan blogja

Iszlám gazdasági etika, mint racionalista etika

2009. július 29. - ikaljan

Hm... úgy tűnik, egy meglehetősen hosszas eszmefuttatás következik most az iszlám alapú gazdasági intézmények és rendszerek mögött álló etikáról és felfogásról. Ami talán azért sem lényegtelen, mert az "iszlám bankok", "iszlám befektetési alapok" vagy éppen a deklaráltan csak halal tevékenységekkel foglalkozó vállalatok növekvő száma és piaci részesedése az ilyen alapokra épülő gazdasági cselekvés egyre nagyobb befolyását jelzi.

A különböző társadalmak, ideológiák, vallások eltérő módokon viszonyulnak a gazdasághoz, és a gazdasági rendszerek alkotóelemeihez. Sajátos viszonyt alakítanak ki olyan, a gazdasághoz szorosan kapcsolódó fogalmakkal, mint szükségletek, javak, haszon vagy éppen a pénz. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a viszony nem azonos az adott társadalmak törvényeiben, jogszabályaiban lefektetett gazdasági életet szabályozó  mechanizmusokkal, annál sokkal általánosabb, fundamentálisabb rétegeit ragadják meg a gazdasági cselekvésnek, és a gazdaság egyes elemeihez kapcsolódó attitűdöknek.

A különböző gazdaság etikák tartalmát tekintve fontos elválasztani a "belső", egyes cselekvőket motiváló normákat, illetve a "külső", a társadalom, a gazdaság, vagy a szabályozórendszerek működésével kapcsolatos elvárásokat. E belső és külső dimenzió közötti kapcsolat alapvetően határozza meg a gazdasági etika természetét. 

Az utópista gazdasági etikák, az erre épülő gazdasági rendszerek megvalósítását elsősorban a gazdasági cselekvők morális megújulásában, egy új, vagy éppen archaikus embertípus kialakításában/visszaállításában tartják megvalósíthatónak. Ebben a felfogásban a külső dimenziónak másodlagos szerep jut. Vagy az "új embertípus" kialakulásáig alkalmazandó átmeneti, az új embertípus létrejöttét elősegítő szerepet töltenek be, vagy az utópia szerint ideális, de a jelen körülmények között abban a formában nem alkalmazható szabályrendszert jelent.

A gazdasági etikák másik csoportja, (a kanti terminust követve nevezzük őket racionalista gazdasági etikáknak) abból indulnak ki, hogy  az általuk felvázolt emberkép vagy emberképek többé kevésbé fedik az adott társadalmi valóságban működő  cselekvők viselkedési mintáit, beleértve az adott rendszerben deviánsnak tekinthető viselkedéseket is. Fontos észrevenni, hogy maga a cselekvőket jellemző viselkedési norma is "külső" adottsággá válik, mint a társadalmi valóság része. E gazdasági etikák tehát úgy tekintenek magukra, mint természetes, a társadalmi valósággal, annak szabályszerűségeivel többé kevésbé összhangban lévő rendszerekre, amelyben a szabályozórendszerek feladata a rendszer stabilitásának biztosítása, vagy az egyes alrendszerek hatékonyságának növelése. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt kizárólag a gazdasági etikák önképéről van szó, magyarul az, hogy egy etika az általa felvázolt emberképet a társadalmi valósággal megegyezőnek gondolja, nem jelenti azt, hogy ez az emberkép valóban fedné a tényleges cselekvők viselkedési mintáit.

Természetesen a gazdasági etikák racionalista avagy utópisztikus jellege tisztán soha nem megvalósuló ideáltípikus modell, az egyes tényleges gazdasági etikák mindegyikében megtalálhatók utópista és racionalista elemek, mindazonáltal mégis meghatározhatók olyan domináns jegyek, amelyek alapján egy egy etika egyik vagy másik rendszerbe sorolható. 

A XX. századi, XXI. század eleji társadalmakban a legmeghatározóbb utópista modell a kommunizmus gazdasági etikája, míg a liberálistól, a szociális piacgazdasági modellekig számos kapitalista gazdasági etika racionalista etikaként jellemezhető.

Noha az muszlim közösségekben a gazdasági cselekvést kisebb vagy nagyobb részben az iszlám gazdasági etikája határozza meg, sőt, az "iszlám bankok", "iszlám befektetési alapok" vagy éppen a deklaráltan csak halal tevékenységekkel foglalkozó vállalatok növekvő száma és piaci részesedése egyre nagyobb befolyását jelzi, a modern közgazdaságtan látókörében szinte egyáltalán nem jelenik meg, illetve, ha megjelenik, akkor is, mint egy archaikus gazdasági rendszer mai idealizált lenyomataként, esetleg a totalitárius ideológiaként felfogott iszlamizmus gazdasági utópiájaként foglalkoznak vele. Ezen etika, vagy legalább egyes elemeinek mai gazdasági életben való racionális alkalmazhatósága jelenleg alig-alig képzi a tudományos vizsgálódás tárgyát.

Ennek fő oka, hogy a racionalista alapokon nyugvó mainstream közgazdasági szemléletek alapvetően alapvetően elutasítja a utópista elképzelések gazdasági alkalmazhatóságát, és mivel az iszlám gazdasági etikáját, más vallási etikákhoz hasonlóan utópista etikaként kezeli, nem foglalkozik vele.

És valóban. Az iszlám gazdasági etikája bizonyos szempontból valóban magán viseli az utópista etikák jellemzőit. Az "ideális muszlim"  maximálisan szolidáris a közösséggel, a szegényekkel, gazdasági tevékenysége során - mint egyébként is - mindig becsületesen jár el, a javak megszerzését nem öncélként, hanem Istenért végzett munkaként fogja fel, és mindig valamilyen hasznos célra fordítja.

Mindazonáltal fontos észrevennünk, hogy az iszlám gazdasági etikájának utópista vonásai  a szabályozók, a gazdasági struktúra szintjén nem befolyásolják közvetlenül a társadalmi valósággal kapcsolatos viszonyt. A szabályozórendszerek, problémák és a rájuk adott válaszok nem az "ideális muszlimok ideális társadalmának" valóságára vonatkoznak, és nem is ennek megteremtését célzó átmeneti szabályok. Az iszlám gazdasági etikájának szereplői, nagyon is "hús-vér" emberek, az a gazdasági  környezet pedig, amellyel az iszlám etikája foglalkozik, olyan gazdasági kérdésekre keres adekvát választ, amelyek a mai modern gazdasági életben is releváns, ismerős szituációk.

Végső soron fontos észrevenni, hogy az iszlám gazdasági rendszere mind eszközeit, mind etikai alapvetését tekintve kapitalista jellegű. Elfogadja, sőt természetesnek veszi a magántulajdont, a kereskedelmet, a profitot, hasznosnak a vagyoni gyarapodást, az egyéni érdek követése és a közjó megvalósítása között pedig nem lát antagonisztikus ellentétet gazdasági téren sem.

Természetesen nem állítható, hogy a közjó és az egyéni érdek közötti kapcsolat a klasszikus adam smith-i felfogást tükrözné, és még inkább különbözik az adam smith-i rendszerben nagyon erősen meglévő "az erény" kérdésével nem foglalkozó neoliberális felfogástól.

Az iszlám gazdaságszemlélete szerint az egyéni gazdasági érdekek más szempontokat figyelembe nem vevő követése romboló hatással van a közösségre, társadalomra, ezért  szabályozórendszerében az egyéni érdek és a közérdek közötti olyan fajta egyensúly kialakítását tűzi ki célul, amely segítségével e két szféra kölcsönösen pozitív hatást gyakorol egymásra.

Észre kell azonban vennünk, hogy ez a felfogás nem megy túl az klasszikus piacgazdasági modellre épülő kapitalista felfogáson, csupán a libertárius "laissez fair" felfogásnál szabályozottabb formát valósít meg.

Mindazonáltal a korporativista, államkapitalista, vagy akárcsak szociális piacgazdasági elképzelésekkel mégsem hozható párhuzamba, hiszen az állam feladata az iszlám etikájában csak a szabályozó feladatra korlátozódik, és nem jelenik meg tulajdonosként, fenntartóként a gazdasági életben. Pontosabban nem szükségszerűen jelenik meg a gazdasági életben. A klasszikus iszlám gazdasági felfogásban az egyébként kiterjedt szociális feladatok és háló fenntartása és működtetése sem állami feladat, hanem a "civil szféra" (alapítványok, vallási társulások, rendszeres és kötelező, de nem állami intézményhálózaton keresztülfolyó adakozás) hatáskörébe tartozik.


 

Az iszlám gazdasági etikájának sokat emlegetett lényeges megkülönböztető jegye a vallásilag "tiltott" termékekkel való kereskedés speciális szerepe. A haram termékek, mint például az alkohol, vagy a sertéshús, forgalmazásának korlátozása a nyugati társadalmi gazdasági gyakorlattal való összevetésben valóban nem megszokott, azonban a gazdasági rendszer fundamentumait alapjaiban nem érinti. Minden társadalomban léteznek "tabunak" tekintett termékek, szolgáltatások, amelyek kereskedelme vagy teljes egészében tiltott, vagy korlátozott, ilyen módon az iszlám társadalmak tabui, legfeljebb nem megszokottak a nyugati gazdasági szereplők számára, de semmiképpen nem érintik a gazdasági rendszer alapjait.

Sokkal lényegesebb, fundamentálisabb különbség a nyugati kapitalista gazdasági szemléletekhez képest, a pénzügyekkel, befektetésekkel kapcsolatos viszony.  Az iszlám gazdasági etikája olyan, a modern gazdasági rendszerekben alapvető technikákat tagad, mint a kamat, vagy a piaci alapú biztosítás. A kamat tilalmát illetően adódna a középkori keresztény etikával való párhuzam, amely szintén tiltja a kamatot, és a kamatra épülő hitelezést, mint a  nagy vagyonra való törekvés eleve bűnös magatartásának egy különösen káros és tilalmas formájára tekint.

Mindazonáltal a párhuzam félrevezető, mivel az iszlámban a kamat tilalma nem tabu jellegű tiltás (mint például az alkohol tilalma), hanem egészen  egyszerűen az iszlám gazdasági szemléletébe nem illeszthető, nonszenszként kezeli.

 A probléma megértéséhez érdemes tisztázni az iszlám gazdasági etika pénzhez való viszonyát. Bár történetileg a pénz valóban a "valódi javak"  cserét megkönnyítő prezentációjaként jött létre, a modern gazdasági modellekben, mint "tőke", önálló erőforrássá, jószággá vált. Az iszlám gazdasági etikája evvel szemben szigorúan megmarad a pénz eredeti, prezentatív felfogásánál. 

Ez a felfogás, miszerint a pénz nem rendelkezik önálló értékkel, csupán a valódi javak prezentációjára szolgál, egyben értelmezhetetlenné teszi a pénz önálló erőforrásként való kezelését. Mivel a pénz nem önálló erőforrás, nem rendelkezik önálló immanens értékkel, így nem is forgalomképes. Az iszlám etikája végső soron a pénz forgalomképességét tagadja, ebből következően értelmezhetetlennek tartja az olyan folyamatokat, mint a pénz eladása, vagy bérbeadása (Benjamin Franklin pl. így definiálta a kamatra épülő hitelezést).

Hasonló ehhez  a kockázat felfogása is. A kockázat olyan absztrakció, amellyel  valós gazdasági (vagy egyéb) tevékenység jellemezhető, azonban nem önálló létező, ilyen módon nem is lehet forgalomképes.   A reál-folyamatokhoz nem közvetve kapcsolódó, kockázatok kereskedelmén alapuló tevékenység ilyen módon szintén értelmezhetetlen. Erre a következő példát lehet hozni:

Ha valaki befektet egy vállalkozásba (tkp. megveszi a vállalat javainak egészét, vagy részét) akkor nyilvánvalóan kockázatot vállal. Ez a kockázatvállalás azonban szorosan kötődik a reáliákhoz, azok immanens része. Azonban a különböző véletlenszerű, vagy adott statisztikai eséllyel bekövetkező kockázatokkal való kereskedés, amilyen például a profit-orientált biztosítótársaságok tevékenysége értelmezhetetlen, nonszensz dolog. Természetesen az absztrakciók önálló erőforrásként való kezelésének elvetése egyben az ebből származtatott technikák, és pénzügyi, befektetési technikák elvetését is jelenti. Így például a több szintű derivatív technikák, amelyek tulajdonképpen a kockázat adás-vételéből származó ügylet kockázatának adás-vételéből származó ügylet kockázatával való kereskedéseknek (a sor folytatható) tekinthetők, szintén nonszensz, értelmezhetetlen dolgoknak minősülnek.

Mindez nem jelenti azt, hogy az iszlám gazdasági rendszerében ne lennének a hitelezést, befektetést, illetve a kockázat-kezelést lehetővé tévő technikák. Az iszlám gazdasági rendszerében a hitelezés funkcióját a korlátozott jogokkal járó, időleges résztulajdon szerzése helyettesíti. 

E rendszerben a befektetett javak megtérülése nem a "tőke" bérbeadásából fakadó bérleti díjból, hanem a tőkebefektetés révén keletkező értéktöbbletből való részesedésből születik. Ez természetesen azt is jelenti, hogy ha nem keletkezik értéktöbblet, azaz a vállalkozás veszteséges, a befektető sem jut profithoz.

A pénzváltás, pénzzel való kereskedés szintén sajátos megítélés alá esik az iszlám gazdasági etikájában. Tekintve, hogy a pénzbeli tőke nem tekinthető önálló erőforrásnak, így nem is forgalomképes, a pénzváltás kizárólag a különböző, önálló fizetőeszközzel rendelkező gazdasági rendszerek - pl. államok közötti csere előremozdítását szolgálja, amelyből nyereség kizárólag a nyújtott szolgáltatásból keletkezhet.

A klasszikus középkori iszlám társadalmakban a pénz értékállósága  magától értetődő volt. Az első kalifák a szintén értékálló - 800 éven keresztül változatlan értékű - bizánci pénzekkel egy az egyben váltható, kompatibilis és értékálló fizetőeszközöket bocsátottak ki. Ebben a több birodalmon átnyúló kvázi monetáris unióban a pénzrontás, mint a kincstár bevételi formája, ismeretlen volt. Ez a klasszikus hagyomány továbbéléseként fogható fel, hogy egészen a legutóbbi időkig jellemző volt a legtöbb iszlám államra, saját valutájuk az domináns valuta árfolyamához kötése, ilyen módon kiküszöbölve az árfolyam-ingadozásból származó kockázatokat. 

 A fentiekből látható tehát, hogy az iszlám gazdasági etikájának talán legfontosabb eleme, hogy szigorúan a valós, reál-gazdasági folyamatokhoz való kötöttség, amely megtiltja az absztrakciók (tőke, vagy kockázat) önálló létezőként, erőforrásként való kezelését.

 Tekintve, hogy az absztrakciók - éppen fiktív, materiális elemet nélkülöző  voltuknál fogva - rendkívül gyorsan, a reál javaknál összehasonlíthatatlanul gyorsabban áthelyezhetők, az ezekkel való kereskedés értelemszerűen felgyorsítja a vagyonok (tkp. a vásárlóerő) áramlását, és redisztribúcióját, ami dinamizálhatja a gazdaságot.  Ez persze avval is jár, hogy a vásárlóerő, illetve a reál-gazdasági teljesítmény többé kevésbé elszakad egymástól. Természetesen ez az egyensúlytalansági állapot  időről időre adott szegmensre, vagy általános gazdasági válság formájában korrigál, közelebb hozva a reál-gazdasági folyamatokat a fiktív pénzügyi folyamatokhoz.

Az iszlám gazdasági rendszere, evvel szemben egy reálgazdasági folyamatok alapján szerveződő, ilyen módon talán kevésbé dinamikus, azonban lényegesen stabilabb pénzügyi, befektetési struktúrát eredményez. Természetesen nem állítható, hogy az iszlám gazdasági rendszer a kapitalista gazdaságok ciklikusan jelentkező válságainak valamennyi faktorát kezelné, de a nem reál-gazdasági instabilizáló faktorokat kiiktatja a rendszerből.

Bár a jelenlegi világgazdasági környezetben nem beszélhetünk izolált - a modern pénzügyi rendszertől független - iszlám - gazdaságokról, ez a stabilitás mégis tükröződik a jelenlegi pénzügyi válság során is.  

 Míg a Dow Jones Global Index a válság kitörésekor mintegy 61%.os esést volt kénytelen elkönyvelni, addig a Dow Jones Islamic Market Index esetében ez a csökkenése "csak" 25,6%-os volt.  Ráadásul a válság elsődleges oka, a finanszírozási válság az iszlám bankokat, éppen a befektetéseik jellege miatt szinte egyáltalán nem érintette.

Kérdés azonban, hogy a mai "un. Iszlám" pénzügyi modellek befektetési alapok mennyiben alkalmasak arra, hogy e struktúra előnyeit szervesen integrálják a világgazdasági, és ezen belül az átalakuló globális pénzügyi rendszerbe. A szerves integrációt akadályozó külső tényezők között lehet említeni hogy ezek az "iszlám" megoldások kétségkívül vallási hátterűek, és idegenül, ha nem kifejezetten gyanúsan hatnak a pénzügyi, gazdasági szféra nem muszlim szereplői számára. Más részről,éppen abból adódóan, hogy az ilyen alapon működő bankok, befektetési alapok, elsődlegesen muszlim ügyfelekkel dolgoznak, sok esetben nem eléggé nyitottak a nem muszlim gazdasági szereplők irányába, nyelvezetük, marketingtevékenységük során problémát jelenthetnek a kulturális különbségek. Ehhez járulnak az ilyen jellegű üzletek lebonyolítását nehezítő szabályozási inkompatibilitási problémák. Mindazonáltal az eddig felsoroltak alapvetően adaptációs problémák, és nem jelentenek feloldhatatlan, kompatibilitási gondokat.

Véleményem szerint az "iszlám pénzügyi, gazdasági megoldásokra" nézve sokkal lényegesebb kihívás a rendszeren belülről fakadó probléma, e rendszerek vallási alapú minősítő, és engedélyező mechanizmusainak kidolgozatlanságából fakadó kockázatok kezelése. 

Az iszlám gazdasági ethosz alapján működő gazdasági struktúrák fontos előnye a stabilitás, illetve a túlburjánzó modern befektetési termékek  reálgazdasághoz való viszonyának követhetetlensége miatti irracionális, szerencsejátékhoz hasonló kockázati tényezők hiánya. Csakhogy a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy az "iszlám" pénzügyi rendszer az egyik irracionális kockázat kiiktatásával sikeresen illeszt egy másik, a gazdasági környezethez nem kapcsolódó, és előre nem jelezhető irracionális faktort, jelesül a befektetések utólagos vallási alapú (vagy erre hivatkozó) minősítését különböző vallási tekintélyek által. Ez a faktor, bár nyilvánvalóan nem fenyeget olyan mértékű instabilitással, mint például a különböző befektetési lufik, mégis fontos, ráadásul a gazdasági teljesítménytől tökéletesen független instabilitási tényező.

A probléma lényege, hogy a muszlim befektetők körében a vallási tekintélyek jelentős informális befolyással rendelkeznek. Így, noha formálisan sehol a világon nincsen hatalmuk elrendelni a befektetések kivételét valamely pénzintézetből, a helytelenítő, elítélő véleményük mégis eladási hullámot, de legalábbis bizonytalanságot válthat ki a befektetők körében. 

Ha pedig elmondható, hogy az iszlám alapok és befektetési formák legfőbb előnye a nem reálgazdasági ingadozásokat kizáró stabilitás lenne, könnyen belátható, egy egy ilyen esemény milyen káros hatással van az "iszlám" piacok fejlődésére.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ikaljan.blog.hu/api/trackback/id/tr761275106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása