ikaljan blogja

Emberek és Istenek...

2011. február 28. - ikaljan
Képzeljük el, hogy csak egyetlen filmet láttunk a második világháborúról. A film egy kelet-poroszországi falusi német szerzetes-közösség mindennapjairól szól. A történet 1944 közepétől kezdődik. Az élet békésen zajlik a többségében lengyelek által lakott településen, bár a közeledő frontról egyre több aggasztó hír érkezik, hogy az oroszok gyilkolnak és erőszakoskodnak. A falu lakosai közül sokan elmenekülnek, amikor az oroszok bejönnek, számos kegyetlenséget hajtanak végre, de a kolostort végül nem bántják.
A német-üldözések viszont egyre nagyobb méreteket öltenek, és a szerzeteseknek dönteniük kell, hogy maradnak-e evvel vállalva halált. Ők a maradás mellett döntenek, és egy pogromban lengyel szélsőségesek valamennyit lemészárolják.
A film során persze történnek halvány utalások hogy Németországban is vannak csúnya dolgok, és nyilvánvaló, hogy nem általában a lengyelek és az oroszok a rosszak csakhátugye...
 

Körülbelül ilyen film az "Emberek és Istenek" is.  Persze mondhatjuk, hogy a filmnek nem dolga,a hogy történeti tablót mutasson, csak amikor egy agyonhallgatott konfliktusról a nagyérdemű egyetlen filmet láthat, akkor nem árt, ha egy kicsit szélesebb kitekintést is nyújt.
 
91-ben a kormányzó cucilista párt az első demokratikus választás első fordulója után szükségállapotot hirdetett, puccsal átvette a hatalmat, arra hivatkozva, hogy "gyünnek az ziszlamisták". 
Miután országos sztrájk kezdődött, a rezsim tömegbelövetéssel válaszolt, ez persze szép lassan fegyveres konfliktussá eszkalálódott.Az ellenzéki miliciák és a rezsimet támogató hadsereg között. A rezsim brutális népirtásba kezdett, amihez képest Kadhafi pajtás mostani ámokfutása babazsúrnak tűnik. (a polgárháború kb. 200 000 fős veszteségéből olyan 160 000 a hadsereg számlájára írható) 
Ez persze ahhoz vezetett, hogy a politikai pártok helyett a lázadók között is a legszélsőségesebbek nyertek teret, és 1993-tól a hadsereg ellen egyetlen sikerrel fellépő szervezet a szélsőséges iszlamista GIA volt, amely 2002-ig jelentett komoly erőt, de csírájában még ma is létezik.
 
A történethez hozzátartozik, hogy Franciaország mindvégig a rezsimet támogatta - folyamatosan ellátta fegyverrel, sőt rossz nyelvek szerint 1994-től kezdve egyes GIA elleni akciókban az idegenlégió is részt vett.
Ezt és Franciaország Algériával kapcsatos korábbi szerepét ismerve (1830-ban pl. avval köszöntek be, hogy 20 év alatt lakosság felét kiirtották, 120 éves uralmukat pedig nagyjából egymillió algériai kinyírásával zárták le.), meglehetősen érdekes, ahogy az összes francia értelmiségi ártatlan bociszemekkel nézi és nem érti, hogy miért utálják őket egyesek a kies észak-afrikai köztársaságban, holott ők elvitték oda civilizációt, és egyébként is ki érti ezeket... meg különben is, nekik van algériai ismerősük, aki szerint a franciák idején jobb volt.
 
A konkrét esetre visszatérve talán nem lényegtelen körülmény, a francia kormányzat 2009-ig évig államtitokként kezelte, miszerint tudomása volt arról, hogy a szerzeteseket nem a GIA, hanem a hadsereg ölte meg, és utólag állították be iszlamista mészárlásnak a történteket. Mindezt a franciák tudtával.
 
Persze ez nem változtatja meg a szerzetesek emberi értékeit és a velük történtek tragédia-voltát..
 
Csakhát ez így - bármennyire is jó a film - mégiscsak egy meglehetősen gusztustalanra sikerült propaganda. Itt vannak az az ártatlan makulátlan francia fehéremberek, akik elviszik a civilizációt a barbároknak - természetesen teljesen önzetlenül. A barbárok meg ugye... vannak persze köztük jók is, akik hálásak a nagy fehérembernek, de a barbár ugye emocionális lény aki csak haragosan fenyegetőzik, és ha ugye egy határozott fehér ember bemond egy Korán-idézetet, akkor mégiscsak elkezd viselkedni. Csakhát ugye ha szabadjára engedik az ilyeneket, annak sosincs jó vége.
 
Egy szó sem esik Franciaország és szövetségesei szerepéről, viszont jó alkalom egy  is rettegtetésre, és arra, hogy az kvázi-keresztény ojrópai közönség végre beleélhesse magát az áldozat-szerepbe, mert csúnya gyarmatosító-leszármazottnak lenni már meglehetősen uncsi és egyáltalán nem menő életérzés.

A bejegyzés trackback címe:

https://ikaljan.blog.hu/api/trackback/id/tr232698806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.