ikaljan blogja

Boulad esete az iszlám teológiával

2015. december 07. - ikaljan


Boulad úr, Szőnyi Szilárd által tolmácsolt, és a Heti Válaszban megjelent nézeteire nehéz muszlimként reagálni. Egyrészt nagyon is aktuális és fontos téma Európában érdemben kevéssé tárgyalt vetületével foglalkozik. Boulad úr alaptézise, miszerint az iszlám, mint társadalmi-vallási, szociológiai jelenség nem csak társadalmi, de vallási válságot is átél, kifejezetten izgalmas témakör, és jómagam muszlimként is mélyen egyetértek vele. Ugyanakkor gondolatmenetében olyan mennyiségű fogalmi félreértés, tényszerű tévedés van, amik nem igazán teszik lehetővé a cikkre alapozott előremutató diskurzust (noha arra valóban nagy szükség lenne),

Így például a "nasikh wal mansuh" doktrináját összekeverni a mekkai és medinai kinyilatkoztatás egymással való szembeállításával, egyszerűen teljes félreértés. Egy részről a mekkai és medinai kinyilatkoztattás viszonyát valamilyen ellentétként értelmezni alapvetően megy szembe bármilyen iszlámon belüli értelmezési kísérlettel. Boulad úrnak persze joga van azt érezni, hogy a két korszakban született szövegek ellentmondanak egymásnak, de kár úgy tenni, mintha lenne bármely olyan iszlámon belüli hagyomány, amely azt állítaná, hogy a medinai keletkezésű Korán-szövegek érvénytelenné tették volna a Mekkában keletkezett szövegeket. A kérdéses fogalom ugyanis nem egy dogma,hanem egy vallásjogi szövegértelmezéssel kapcsolatos problémacsomag, ami arról szól, hogy az iszlám forrásaira épülő tételes jog megalkotásakor az egyes jogforrások milyen hierarchiában épülnek egymásra. Persze ha ezeket a módszereket lefordítjuk "európaira", akkor olyan "megdöbbentő" dolgokkal foglalkozik, minthogy a speciális szabály felülírja-e az általános szabályt, vagy, hogy a magasabb rendű jogforrás rendelkezése felülírja-e az alacsonyabb-rendűt. Ráadásul - az iszlám iskolák jó szokásához híven a különböző iskolák még csak nem is egy féle megoldást nyújtanak e kérdések megválaszolására, tehát valamiféle teológiai doktrinaként kezelni ezt a kérdést a fogalom teljes és tökéletes félreértése.
Tulajdonképpen itt Boulad gondolatmenetében egy kettős csavarról van szó. Ugyanis az a gondolat, hogy a Mohammed Mekkában egy alapvetően pozitív monoteista üzenetet terjesztett a pogányoknak, amit azonban Medinában az államépítés alatt egy másik morállal váltott fel, nem az iszlámban, hanem a keresztény gondolkodásban megjelenő gondolat. Ilyen módon Boulad egy keresztény hagyományban Mohammedről élő gondolatot tart az iszlám hagyomány domináns részének, ezt összekeveri egy nem ide tartozó jogelméleti fogalommal, és az ebből alkotott nem létező doktrinát kritizálni is kezdi.

Hasonlóan érdekes felvetés az ijtihad kapuinak lezárása, ahol Boulad úr annyi tényszerű tévedést követ el, mintha a valóságban lezajlott folyamatok tükörképét igyekezett volna felvázolni. Az ijtihad nem általában a szabad gondolkodást jelölő, hanem a megalapozott tudásra és megfelelő forráskezelésre épülő, önálló vallásjogi véleményalkotásra vonatkozó fogalom. Ennek megfelelően az ijtihad kapuinak lezárásának nagyjából semmi köze az iszlám toleráns, avagy intoleráns értelmezéséhez, sokkal inkább ahhoz, hogy a XIII. században a Közel-kelet szellemi központjai elpusztultak, és az ezt követő generációk nem érezték azt a tudásbeli megalapozottságot magukban, ami erre képessé tette volna őket. Másik korabeli előnye az alkalmazott jog jogegységének megőrzése volt egy olyan társadalomban, ahol ez a fajta jogtudósokon keresztül történő jogalkalmazás a köznapi életet meghatározó szankciókkal ellátott normatív rendszer volt.
Másrészt - és talán napjaink viszonyaival kapcsolatban ez a legfontosabb jelentőségű - ez a doktrina nagyjából 150 éve nem működik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az "ijtihad kapui" XIX. század óta újra nyitva vannak - mi több az iszlám világban mostanában megfigyelhető kismillió új szekta, vallási értelmezési mozgalom, új jogi iskola (köztük a reformer társaságok és a Mad Max szekták) megjelenése erőteljesen összefügg evvel a jelenséggel. Az idzstihadot manapság nem csak, hogy gyakorolják, de olyan mértékben demokratizálódott és vulgarizálódott is, ami az iszlám világ vallásszociológiai rendszerét egyre inkább az újvilági "protestánsok" szervezetéhez teszi hasonlóvá.

Ebből a szempontból éppen az ijtihad kapuinak "kinyitása" volt az, ami mellékhatásként életre hívta az ortodox iskolák értelmezési kereteitől jelentősen eltérő irányokat, így többek között napjaink neoszalafi, takfiri irányzatait, és az ezekből kinőtt apokaliptikus mad-max szektákat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Boulad úr nem veszi észre, hogy az általa olyannyira várt változás éppen most zajlik, méghozzá meglehetősen nagy örvényeket kavarva. Ilyen módon felhívása a "mérsékelt muszlimokhoz" körülbelül annyira időszerű, mintha valaki Luther, Kálvin, Münzer és pl. a tridenti zsinat után kezdene el arról értekezni, hogy ideje lenne felszólalni a búcsúcédulák ellen. Más kérdés, hogy amint a középkori kereszténység megújulása enyhén szólva sem csak Erasmus intellektuális, vagy Avilai Teréz misztikus szemléletén keresztül következett be, úgy az iszlám világban bekövetkező vallásszociológiai változások is borzasztó ellentmondásokat, szélsőségeket és fanatikus gyűlöletet is felkavarnak.
Mellékszál a történetben, de Boulad úr ott is téved, amikor szembeállítja az ijtihad kapuit lezáró korszakot az iszlám misztikus útjával, hiszen a történeti valóság éppen ennek ellenkezője volt. Az iszlám misztika, a szufizmus éppen a vallásjogi rendszer megszilárdulása utáni időszakban élte virágkorát. Talán nem túlzunk, hogy a késő középkori és újkori iszlám világban a szufi társaságok és rendek sokkal nagyobb hatást gyakoroltak a társadalom életére és a vallásosságra, mint azt a keresztény misztika valaha is tette Európában. A szufizmus szerepének visszaszorulása pedig éppen az ijtihad kapui kinyílásának idejére esik.

Persze élhetünk a gyanúperrel, hogy a Boulad felhívásában található tévedések részben abból is származhatnak, hogy noha felhívását a "mérsékelt muszlimokhoz címezte", a valóságban kevésbé hozzájuk szólt, mintsem az európai közönségnek, erős apologetikus céllal. A "mérsékelt muszlimoktól" elvárt erőfeszítést ugyanis előzékenyen rögtön megteszi ő maga, amikor megadja az általa helyesnek vélt megoldást, miszerint rá kellene jönni már, hogy a Korán - legalábbis annak jelentős része kidobandó, vállalhatatlan szöveg. Tehát nem valamely vallásértelmezést, hagyományt, értelmezési keretet, módszert támad, hanem a vallás alapforrását, aminek elvetése egyben az iszlám, mint vallás elvetését is jelenti. Csak, hogy értsük a párhuzamot; javaslata nagyjából olyan, mintha egy kereszténynek felajánlaná, hogy semmi baj nincs vele, csak ki kellene dobálnia az Evangéliumok szövegének kétharmadát, mert igazából Jézus a bíztató kezdet után a végén már csak őrült volt. Könnyen belátható, hogy itt már nem arról van szó, hogy a "mérsékelt muszlimokat" kapacitálja az iszlámon belüli reformra, nem a misztikus irányról, vagy az idzstihad kapuinak kinyitásáról, esetleg a nasikh wal mansuh kérdésének újragondolásáról van szó, hanem azon felvetésének elismerére számít, hogy az iszlám tulajdonképpen egy igaz elemeket is magába foglaló, de lényegét, és közvetítőjét tekintve is hamis vallás.
E véleménye persze részéről, mint keresztény szerzetesről érthető is, csak ez esetben szerintem sokkal karakánabb módon fel lehetett volna vállalni e véleményt - ahogy például XVII. századi jeles jezsuita kollegája meg is tette. Merthogy ez a névleg "mérsékelt muszlimokat" megszólító, de a valóságban keresztény közösségnek szóló, névleg iszlámon belüli reformra buzdító, de lényegében a teljes vallási rendszert elvető, iszlám fogalmakkal dobálózó, de azokat még érintőlegesen sem valósan elemző írás szerintem ebben a formában értékelhetetlen.

Itt hívnám fel a Heti Válasz cikkírójának figyelmét arra is, hogy Boulad úr "nem mutatta ki, hogy a terrorizmus a Koránban gyökerezik", tekintve, hogy cikkének ez nem következtetése, hanem premisszaként kezelt állítása volt. Persze az "ütős" címadással kapcsolatos szándék itt is érthető.

Annak ellenére, hogy Boulad úr fejtegetéseit ezen a ponton akár magára is hagyhatjuk, cikkének apropóját, a gondolatmenetet megalapozó felvetéssel mégis érdemes foglalkozni. Az első, és sok esetben felmerülő kérdés, hogy következik-e az iszlám forrásaiból a terrorizmus?
E kérdésre egy muszlim értelemszerűen nem tud objektív módon válaszolni, hiszen - ezt személyesen is tapasztalatom - egy átlagos muszlim számára már a felvetés is olyan mértékben ellentétes avval, amit Mohammedről, az iszlámról, és végső soron Istenről gondol, hogy a mélyebb diskurzus lehetőségére sokszor nem is nyílik lehetőség. Amikor Boulad úr a medinai társadalmat "erőszakos és hódító" időszaknak írja le, az szöges ellentétben áll a muszlimok nagy többsége gondol erről az időszakról. Ők az első lépéstől kezdve egy olyan társadalmat látnak,amely Medinán belül lezárt egy százhúsz éve húzódó véres és kegyetlen polgárháborút, kibékítette a harcoló feleket, felemelte az addig alávetett kliens nemzettségeket, és egyenlő jogokat kínált a város minden tagjának, köztük a korábbi, alávetett zsidó vallású kliens-törzseknek. Olyan társadalmat látnak, amely jogokat garantált a gyerekeknek, akik immár nem csak szüleik tulajdona voltak, jogokat garantált a nőknek, és jogokat garantált a más vallásúaknak egy olyan korban, amikor egy máshol akár egy iotányi különbségért is lemészárolták egymást a jámbor istenhívők. Olyan társadalmat látnak, amely - miután harcban megvédte puszta életét a rá támadó túlerővel szemben, letette fegyvereit, és hódítás helyett fegyvertelenül jelent meg a megvert ellenség előtt, hogy békét kössön és elvégezze a zarándoklatot. Olyan társadalmat lát, amely a rájuk támadón felülkerekedve, békét kötnek, védelmet és biztonságot nyújtanak a volt ellenségnek.
Azt az utat látja, ahogy a medinai, és tágabb értelemben az arab társadalom egy madmax-világból fokozatosan, lépésről lépésre jut el olyan állapotba, minden ember, de még az állatok is rendelkeznek elidegeníthetetlen jogokkal, és ahol az évszázados háborúskodások egy "pax islamicában" érnek véget.
Egy muszlim számára napjaink történései, köztük az ISIS és társai tevékenysége olyanok, mintha ennek a medinai mintának egy kifordított groteszkje lenne, ami éppen a medinai út ellentettjét járja be; egy hibákkal teli, közel sem tökéletes, de mégis élhető helyből egy mad-max világot teremt, ahol mindenki harca folyik mindenki ellen, ahol az erő jogán kívül nincsen más jog.
Egy muszlim saját hite szerint nem válogathat a Korán versei között, valamennyi vers érvényes kinyilatkoztatás. A muszlimok többsége - köztük én is - állítjuk, hogy az a doktrina, amit pl. az ISIS megfogalmaz, relevánsan és konzisztensen, a szöveg megerőszakolása nélkül, nem vezethető le a Koránból. A gyakran idézett sorok, amik akár az ISIS-nél, akár pl. az iszlám ellen érvelő európaiaknál visszaköszönő idézetek, nem mások, mint a konkrét szövegkörnyezetükből kiragadott félmondatok.
Az egyik leggyakrabban idézett ilyen vers a Korán kilencedik szúrájának ötödik verséból vet idézet, amely így kezdődik "…és ha a szent hónapok letelnek, öld meg a pogányokat, ahol rájuk találsz, és ejtsd őket fogságba…." Ami rendkívül fenyegető is, ha nem olvassuk el az előtte és utána következő szövegeket. A megelőző három négy mondatból megtudhatjuk, hogy a mekkai politeisták felrúgták a megkötött békét, és hónapokon keresztül terrorizálták és pusztították a vidéket, és ellenük szólít hadba a Korán. Fenyegető lenne, ha nem szólítana fel éppen a következő mondatban, hogy azon politeistákat akik nem támadtak, nem érheti bántódás, és a velük való békét nem szabad megszegni. Fenyegető lenne, ha ezt követő mondatban nem arról beszélne, hogy mindazon politeistákat, akik a háborúkban védelmet kérnek, azokat be kell fogadni, és biztonságos helyre kell juttatni.
Ezek a mondatok nem a Korán másik fejezetében, hat, nyolc, vagy száz oldallal arrébb vannak, nem kell misztikusan, átvitt értelemben értelmezni, nem kell a szöveg rétegeit tanulmányozni, hogy lássuk, ezek a sorok nem valami "világuralmi minden nem-muszlimot öljetek meg" jellegű felszólítás, hanem arról szól, hogy ha valakik megszegik a békét, akkor vedd fel velük a harcot, miközben felszólít arra, hogy ezt a harcot még véletlenül se terjeszd ki olyanokra, akik nem támadnak rád, a menedékjog pedig a háború alatt is megilleti a menedékkérőt - a politeistát is.

Egyszerűen el kell olvasni a szöveget és a leghétköznapibb értelemben megérteni az ott leírtakat.Persze, a szöveg megerőszakolásával, például, ha egy fél mondatot kiemelünk, és teljesen más kontextusba helyezzük, mint amiben van, sok minden megoldható, de azt gondolom, hogy az ilyen dolgok már nem magát a szöveget jellemzik, és nem szöveg-értelmezésről, hanem szöveg-manipulálásról van szó. Avval pedig teológiai síkon semmilyen más teendő nincs, csak a cáfolat.

Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól sem, hogy a vallási szövegek - legyen szó akár a Koránról, vagy akár az Újszövetségről, a hétköznapi gyakorlatban nem annyira egy konzisztens teológiai rendszerként tekintenek a hívek. Sokkal inkább egy interpretációs bázisul szolgál, amivel a hívek saját érzelmeiket, nézetrendszereiket, cselekedeteiket igazolják, támasztják alá.
Ezen a nyáron a keresztény hitből és az evangélium szövege alapján az egyik mélyen hívő, teológia területén kifejezetten jártas, egyházi személy ismerősöm az ide érkező menekültek segítését, befogadását, a másik teológiailag hasonlóan képzett és kiművelt ismerősöm pedig az automata gépfegyverek és taposóaknák határ menti telepítését tartotta a helyes, keresztény elveknek megfelelő cselekvésnek. Várszegi Asztrik és Böjte Csaba együttérzést és szolidaritást, segítséget és befogadást tartott helyesnek, több püspök és rend képviselője pedig egy invázió feltartóztatásáról beszélt. Részemről nem gondolom, hogy tisztem lenne eldönteni akár csak a katolikus egyházon belül, hogy melyik véleményt támogatja a katolikus  hagyomány, - hogy a tágabb keresztény közösség értelmezéseiről ne is beszéljek - de nem tudok elvonatkoztatni attól az érzéstől, hogy e véleményeket sokkal inkább meghatározza az egyes emberek habitusa, személyes világképe, az otthon, és környezetében tanult nézetek és viselkedések, a pillanatnyi szituáció megélése, mintsem az, hogy valamilyen konzisztens hermeneutikai módszerrel egyik vagy másik cselekvés helyessége levezethető-e logikailag a szent iratokból.

És itt érünk el ahhoz a ponthoz, ahol a muszlim közösség, vagy a Közel-keleti társadalmak felelősségének kérdése felmerül. Mert ha azt teológiai síkon meg is tudjuk védeni, mint ahogy meg tudjuk védeni azt az álláspontot - hogy az ISIS vagy más terrorista-szervezetek doktrinája semmilyen konzisztens Korán-értelmezési hagyományba, vagy releváns - nem hagyományos értelmezési keretbe nem illeszthető be, akkor sem mondhatjuk, hogy az iszlámnak, mint társadalmi/kulturális jelenségnek ne lenne köze az ISIS-hez és a szélsőséghez. Hiszen végső soron mégiscsak a muszlim közösségek termelték ki ezeket az arcokat is, tehát érdemes lenne annak utánajárni, hogy a muszlim közösségekben, társadalmakban, a vallásosság jelenlegi állapotában mi az, ami ezt manapság lehetővé teszi. Ezt persze - és itt messzemenőkig egyetértek Boulad úrral - elsősorban a muszlim közösségek, vagy éppen a közel-keleti társadalmaknak kell megtenniük.

Mindazonáltal a nyilvánvalóan szükséges diskurzus és elemzés mellett egy dolgot nem szabad elsikkadni hagyni; ez pedig az gyakorlati és hatékony cselekvés, a terrort támogatókkal szembeni valós és hatékony fellépés, és a terrorral szemben-állók közötti valós együttműködés. Hiába beszélünk ugyanis a szent szövegek és a terrorizmus kapcsolatáról, hiába folytatunk le tudásunkhoz és intellektusunkhoz mérten igényes vagy kevésbé igényes diskurzust, ha a legalapvetőbb lépéseket sem tesszük meg a terror elhárításáért.
A diskurzus üres szócsépléssé válik, ha az ISIS toborzói Európában nyilvános propagandával szervezhetik a hálózatukat, ha másfél évtizede ismert, több terrorcselekményhez köthető emberek még mindig szabadlábon működhetnek, ha már a sokadik terrorcselekmény után derül ki, hogy az majdnem minden elkövető korábbról is ismert volt a hatóságok előtt terrorista kapcsolatai és más bűncselekmények miatt, akik ennek ellenére szabadon sétafikálhattak keresztül-kasul a világban.

A bejegyzés trackback címe:

https://ikaljan.blog.hu/api/trackback/id/tr368145126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.