Ha már olyan nagy formátumú gondolkodók, mint a Legfőbb Közjogi Méltóságok egyike, illetve a Nemzet Popzenésze kifejtette, hogy mi a nők dolga, illetve mi a nők önmegvalósításának legmagasabbrendű beteljesülése, magam is hozzászólnék e témához. 

Szóval minden tiszteletem és megbecsülésem mellett, nekem volt egy kis hiányérzetem. (nem mintha evvel kritizálni akarnám a "Bölcs Államférfit" vagy a "Jeles Művész" bátor sőt már már vakmerő kiállását, amellyel újra és újra kifejezi egyetértését a "Bölcs Államférfiakkal") E derék és becsületes férfiak becses mondandójuk közben ugyanis mintha elfeledkeztek volna megemlékezni arról, hogy szerintük mi is a férfiak feladata. Bizony bizony... a férfiaké... Mert hát férfiként mégiscsak erről tudnának hitelesen hitet tenni, "horribile dictu" jó példával elől járni. A nőknek való intelmeik viszont minden emelkedettség és pátosz, sőt erkölcsi, hivatali, esztétikai és kétharmados felhatalmazási tekintély ellenére is mégiscsak legfeljebb egy kívülálló kibickedésének tűnnek. Jó esetben is.

Márpedig, ha problémának tartjuk, hogy fogyatkozik, sorvadozik nemzetünk, a kiutat pedig a több magyar gyerek születésében látjuk, nekünk férfiaknak mégiscsak el kellene azon is gondolkodni, hogy részünkről mit is tehetünk az ügy érdekében... túl azon, hogy ivarsejtjeinket valamely módon úton eljuttatjuk a női petesejt közelébe. Merthogy ez önmagában - a nyilvánvaló empirikus tapasztalatok szerint - nem elégséges a cél eléréséhez.

Így hát, mint a férfi nem egy tagja igyekezném összefoglalni, hogy meglátásom szerint mit dolgunk lenne itt nekünk férfiaknak a nemes ügy érdekében...

Elsőként talán érdemes lenne tisztességesen viselkedni. A gyermek szülése, nevelése ugyanis alapvetően bizalmi kérdés. Sokkal könnyebb úgy gyereket vállalni, hogy az ember biztos abban, hogy a párja nem hagyja ott a gyerekkel, nem kezd el másfelé nézelődni, nem él vissza olyan helyzetekkel, ahol az anya kiszolgáltatott, hogy nem szexuális tárgyat, tulajdont, szülőgépet lát az ember a párjában, hanem szeretett társat és olyan barátot, akit tisztel és megbecsül, akinek elismeri a gondolatait, vágyait ...
Ebből a tisztességes viselkedésből aztán sok minden következik... bizalom, biztonság, munkák és felelősség megosztása, egymás támogatása, egymás vágyainak és céljainak elősegítése...
... és persze egy csomó kevésbé kellemes (persze ki hogy éli meg) dolog... éjszakai fent lét, házimunka, túlóra, nyomasztó anyagi felelősség, annak megtapasztalása, hogy a gyermek jó ideig legkevésbé sem az önmegvalósításról, a kívül látható anya és apa szerep betöltéséről szól, hanem sokkal inkább valamiféle "kicsit megszűnésről", miközben belőlünk épül gyermekünk személyisége és "önmegvalósulása".

Aztán érdemes tenni arról, hogy a család tagjai a lehető legkevésbé legyenek kiszolgáltatva másoknak.. (a mások alatt egymást is beleértve). Mert tök jól működhet a munkamegosztás, sőt sok szempontból elkerülhetetlen az elsődleges felelősségek behatárolása a házastársak között, de bármikor beüthet egy krach, fejünkre eshet egy tégla, és a szülők egyike kieshet a munkát végzők köréből. Ezt pedig csak úgy lehet átvészelni, hogy mindkét felnőtt teljes értékűen tudja ellátni az otthoni feladatokat, és teljes értékű "kereső" is tud lenni. És egyik sem tud megfelelő elő-tapasztalat nélkül egyik napról a másikra működni. Kell tapasztalat a pelenkázásban, takarításban, játszásban, leckeírásban, mosásban, gyerekreodafigyelésben, és kell a tapasztalat a munkában, építeni kell a karriert, bővíteni a szakmai tudást. Még szerencse, hogy mindez jó tud működni az egyéni vágyak és célok megvalósulásával, és elősegíti azt, hogy csak "kicsit szűnjünk meg" a gyereknevelés közben és ne "nagyon".

Ezek mind a személyes szintű - az apa és az anya és a molekuláris család kapcsolatát érintő dolgok.
Csakhogy férfiként ennél sokkal több feladatunk van. Egyrészt felelősségünk (persze nem csak nekünk) általában biztonságos környezetet teremteni. Ahol a nem tisztességesen viselkedő nem menő, ahol ahol a becstelenség nem marad következmény nélkül, és ahol a becstelenség elszenvedője valós és hatékony támogatást kap a közösségtől.
Ahol nem menők a vak komondorok, ahol nem "virágról virágra szálló életművészekről" beszélünk, ahol nem trendi "minden kislányt megháááágni". Ahol megvetendő dolog a munkatársat, beszélgetőpartnert, utcán elhaladót szexuális tárgynak kezelni, és neme miatt lenézni.

Aztán feladatunk olyan környezetet teremteni, ami elismeri a családos ember - úgyis, mint munkavállaló többlet-terheit(anyákat és apákat) és a gyermeknevelés társadalmi hasznosságát. Olyan munkakörnyezeteket kialakítani és támogatni, ami könnyebbé és egyáltalán - lehetővé teszi a gyermek nevelése melletti kereső-tevékenység végzését.

Van persze még nyilván egy jó csomó feladatunk nekünk férfiaknak (és általában mindannyiunknak) annak elérése érdekében, hogy több gyerek szülessen, hogy több nő döntsön úgy, hogy megpróbálkozik a szüléssel (elsősorban a gyermekért, de egy kicsit azért magának, nekünk és a nagypapinak/nagymaminak is).
Lehet róla diskurzust folytatni, de még jobb cselekedni, és elsősorban nem másoknak tanácsot adni, hogy nekik mit kellene tenni. Ezt vagy hagyjuk meg nekik, vagy még jobb, ha közösen beszéljük át a dolgot.