A gázai háborúval kapcsolatosan egy sarkallatos kérdés a gázai élelmezési helyzet kérdése.

Míg sokan a gázai népesség szándékos kiéheztetésével vádolják Izrael államot, az ENSZ szervezetei, a Vöröskereszt, NGO-k és a pro-palesztin aktivista hálózat kiterjedt és egyre súlyosbodó élelmezésügyi helyzetről, kifejezett éhínségről számolnak be, addig az izraeli kormányzat és az őt támogató csoportok, személyek visszautasítja az általános éhínség vádját, azt egy hamis, Hamasz-párti narratívának nevezik, az általuk lokálisnak tartott élelmezési problémákat pedig részben az ENSZ, részben a Hamasz által aktívan előidézett jelenségnek tartják.

Ahhoz, hogy a kérdést érdemben tárgyalni lehessen, a problémakört két alapvető kérdésre kell bontani.

1. A Gázába egyáltalán bejutó élelmiszer-mennyiség elvi szinten milyen mértékben lenne elegendő a gázai népesség ellátására.
2. Gázán belül milyen módon kerül sor az élelmiszer szétosztására, kik és hogyan férhetnek hozzá a élelmiszerekhez.

Az első kérdés tárgyalásához megnézzük, mennyi élelmiszer jut el egyáltalán az övezeten belülre, ez nagyjából fejenként hány kalóriát, illetve milyen összetételű élelmet jelent.
Ehhez majd foglalkoznunk kell azzal is, hogy hozzávetőlegesen mekkora népesség élhet jelenleg most Gázában.

A gázai övezet jelenlegi népessége

Ez utóbbihoz a rendelkezésre álló legutóbbi adat a palesztin hatóság statisztikai hivatalának 2024-évi népmozgalmi adatai adják, miszerint Gáza népessége 2024 végén 2,13 millió fő volt. Fontos ugyanakkor megnézni más forrásokból, hogy ez a szám mennyire lehet reális.

A 2023 október 7 előtti rendszerben a népmozgalmi adatok az izraeli belügy a ciszjordániai Palesztin Hatóság és a gázai, Hamasz vezette igazgatás közös adatbázist használt, az ekkor keletkezett adatokat megbízhatónak tekinthetjük. Az adatszolgáltatás ezt követően - részben a propaganda igények, részben a gázában széteső közigazgatás miatt már problémásabbak.
Gáza népessége 2023 közepén nagyjából 2,26 millió fő volt, a természetes népességnövekedés pedig évi 1,9%-os volt. 
Ez utóbbi azért fontos, mert, ugyan a termékenységi ráta a háborús helyzet miatt radikálisan megváltozott , a háború első kilenc hónapjában ez még nem fejthette ki hatását, tehát  2024 közepére tovább nagyjából 32ezer fő természetes népességnövekedéssel számolhatunk, ha a háború miatti halálozások számát és az elvándorlást nem vesszük figyelembe.  Az ezt követő időszakban a termékenységi ráta radikálisan zuhanni kezdett, a , de a 2025. első felében megszületett 17 000 gyermek még mindig növekvő népességet eredményezne, ha a halálozások aránya a 2022-es mértéken maradt volna.
Ha tehát a termékenységi ráta változását figyelembe vesszük, de az elvándorlással és háború miatti növekvő halálozással nem számolunk, akkor 2025 közepére nagyjából 2,33 millió fős népességgel számolhatnánk.
Ebből kell tehát levonni az elvándorlást, a háborúban meghaltak számát, illetve az egészségügyi rendszer összeomlása miatti megnövekedő természetes halálozási rátát.

Ezek közül a legkönnyebb az elvándorlással számolni, tekintettel arra, hogy az egyiptomi és izraeli források ezzel kapcsolatosan lényegében megegyeznek, ezek szerint jelen pillanatig nagyjából 120ezer fő hagyta el Gázát. Ha ehhez hozzávesszük még a harcok kitörésekor átmenetileg külföldön tartózkodó gázai lakosokat, akik a körülményekre való tekintettel nem mentek haza, egy 130-150ezer fő körüli elvándorlás miatti népességcsökkenés reális becslésnek tűnik.  A háború közvetlen áldozatai és a megnövekedő természetes halálozás figyelembevétele nélkül tehát 2,19-2,2 millió fős népességgel kellene kalkulálnunk.
A közvetlen háborús veszteségek, illetve a megnövekedett nem erőszakos okokból bekövetkező halálozások konkrét számait illetően nem szeretnék konkrét becslésekbe és számháborúzásba bocsátkozni, mindenestre az adatok alapján elmondhatjuk, hogy a PH statisztikai hivatalának 2024. év végéről szóló 2,13 milliós száma nagyjából, pár tízezer fős bizonytalansággal reális /ami nyilván a halottak számát tekintve iszonyatosan nagy különbség, de a jelenleg tárgyalt élelmezési szempontból nem./ A népességcsökkenési adatok továbbvezetésével, ennek alapján az övezet jelenlegi népessége valahol 2,05 és 2,1 millió fő körül lehet.

A gázai övezetbe jutó élelmiszer mennyisége

A bejutó élelmiszermennyiség megállapításához az izraeli  תיאום פעולות הממשלה בשטחים /Coordinator of Government Activities in the Territories  (COGAT) adatait használom. Ezzel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy az itt közölt adatok vagy pontosak, vagy ténylegesen bejutó élelmiszermennyiségnél többet jelenítenek meg, azt a lehetőséget kizárhatjuk, hogy az izraeli kormányzati szerv elhallgatna bejutó élelmiszermennyiséget.

A COGAT adatsora tartalmazza a bármely forrásból Gázába jutó élelmiszermennyiséget, a magán, állami és NGO szektor által bejuttatott szállítmányokat is. 

A COGAT adatai alapján tehát 2025. május 1. és július 31. között, 92 nap alatt összesen bruttó 109,927 tonna élelmiszer érkezett Gázába. Ebbe a volumenbe a termékek közvetlen csomagolása, illetve a szállításhoz kapcsolódó csomagolás - raklapok - is hozzátartoznak.
A belső élelmiszertermelés minimális - 2025. augusztusára a korábbi termőterületek 1,4%-a, összesen 283 hektár volt elérhető mezőgazdasági termelésre, az így megtermelhető élelmiszer mennyisége  éves szinten sem haladhatja meg az 1000 tonnát, ez mindenképpen elhanyagolható, a teljes élelmiszerszükséglet tizedszázalékában mérhető érték.

Ez azt jelenti tehát, hogy a vizsgált három hónapban egy lakosra jutó bruttó napi élelmiszermennyiség 0,56 és 0,58 kg között van.

Azt, hogy ez kalóriamennyiség tekintetében mit jelent, a Gaza Humanitarian Foundation /GHF/ sztenderdjei adnak információt.
A GHF X-en közzétett, a BBC által pedig tematikusan összegyűjtött információi alapján egy tipikus GHF csomag 19,5 kg-os és 42,500 kcal élelmiszert tartalmaz.
A 19,5 kg tehát kilogramonként 2180 kalóriát jelent, ami 0,58 kg /nap /fő mennyiség esetén 1270 kcal/nap/fő, 0,56 kg esetén 1240 kalória ellátmányt jelent. Itt az egyszerűség kedvéért nem számoltam azzal, hogy az egységcsomagok tömegében nincs benne a szállításhoz használt raklap-tömeg, ami azonban nem több, mint a szállított árú tömegének 1-1,3%-a az eredményeket tehát érdemben nem befolyásolja.
Lényegesebb ugyanakkor a GHF X-oldalán látható fotók alapján az egységcsomagok mellett sor kerül burgonya és hagyma osztására, amelyek tömegarányos kalóriaértéke kisebb, mint az egységcsomagé.  A  burgonya kb. 770 kcal/kg, a vöröshagyma 400 kcal/kg.
A X-en megjelenő információk alapján esetenként sor kerül egyéb, magasabb kalóriaintenzitású ételek - pl. keksz vagy csokoládé - osztására is ennek mennyiségéről azonban a GHF sem közölt adatokat.

A fentiek alapján megerősíthető, hogy Gázába a vizsgált három hónapban bejutó összes élelmiszer - ha veszteség nélkül kerülne is felhasználásra nem éri el a napi 1300 kcal fejenkénti bevitelt.

Az élelmezési alaphelyzet ez alapján az, hogy a gázai övezetbe az Izrael állam által közölt adatok alapján sem kerül be több, mint a World Food Program által minimálisan fenntarthatónak tekintett napi átlag 2100 kcal bevitel 61%-a.

Fontos még megjegyezni, hogy az izraeli kormányzat számára készült még egy évvel korábban, 2024 első harmadának adatait feldolgozó elemzés életkori és egyéb sajátosságok miatt a ténylegesen szükséges energiabevitelt ettől eltérően 1898 kcal-ban adta meg, ugyanakkor ők ebben az időszakban az elméleti adatokhoz képest 30%-os veszteséggel is számoltak, így 2711 kcal-ban jelölték meg a ténylegesen szükséges, övezetbe bejuttatandó élelemmennyiséget egy stabilan fenntartható élelmiszerellátás kapcsán. 

A vizsgált időszakban az övezetbe jutó élelmiszermennyiség tehát messze nem éri el a az izraeli kormányzat által 2024-ben előirányzott és szükséges elméleti minimumot sem, az általuk a stabil élelmiszerellátáshoz szükséges számnak pedig a felét sem éri el.

Ez rövid távon, néhány heti időtartam során csak extrém egészségügyi helyzetekben okoz kóros vagy életveszélyes állapotot, de több hónapos időtávon fokozatosan, egyre súlyosabb mértéket öltő, és egyre súlyosabb következményekkel járó alultápláltsághoz vezet.

A folytatásban - remélhetőleg pár napon belül - foglalkozom a Gázába beengedett szállítmányok elosztásának kérdésével, a beléptetett, de szét nem osztott ENSZ szállítmányok, a GHF elosztási pontjainak elérhetőségével, az elsősorban az ENSZ-szállítmányokat érintő fosztogatások kérdéseivel is.

A február 12-ei Darwin-nap alkalmából érdemes röviden foglalkoznunk az evolúciós paradigma iszlám tudományosságban gyökerező hagyományaival, illetve a darwinizmus modern iszlám világban történő percepciójával.

A klasszikus iszlám tudományosság világképében - részben az arisztotelészi hagyományokra építve - jelentős szerepet játszott az az elképzelés, mely szerint az Isten által megvalósított teremtési folyamat a világban az egyre komplexebb rendszerek kialakulásán keresztül megy végbe, a bonyolultabb rendszerek az egyszerűbbekből származnak és fejlődnek ki. Az, hogy a fajok száma természetes folyamatok következtében növekszik, e korszak felfogásában evidens, vagy legalábbis széles körben elterjedt elképzelésnek számított, ráadásul ezen összefüggés antropológiai kiterjesztése sem jelentett problémát a kor gondolkodásában. Naszír ad-Dín at-Túszi, a XIII. században élő perzsa polihisztor, a következőképpen fogalmaz:

"Ezek az emberszabásúak Dél-Szudánban és a világ más távoli pontjain élnek. Habitusukban, tetteikben, viselkedésükben nagyon hasonlítanak az állatokhoz. Az embernek vannak olyan tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik az állatoktól, mások viszont összekötik őket az állatvilággal, a növényekkel, de még a lelketlen tárgyakkal is. Az ember előtt minden különbségnek természeti eredete volt. A következő lépés a lelki fejlődés, az akarat, a megfigyelés és a tudás megjelenése volt. Mindezen tények bizonyítják, hogy az ember a fejlődés egy közbenső lépcsőfokán áll. Természetéből következően kapcsolatban áll az alacsonyabb rendű létezőkkel, és csak az akarata segítségével tud fejlődésében magasabb szintre lépni."

Az elképzelés visszaköszön számos más szerzőnél, így például Ibn Khaldún híres „Muqaddimájában” is kifejtésre kerül. Bár ez a gondolat önmagában nem mutat túl az arisztotelészi világkép biológiai fejlődéssel és alakulással kapcsolatos nézetein, alapvetően megnyitotta az utat azon elméletek számára, amelyek az egyszerűbből összetettebbé váló rendszerek átalakulásának mikéntjére is válaszokat akartak adni.

Ennek során, különböző magyarázó modellek születtek, amelyek megalapozták részben a később lamarckinak nevezett fejlődési rendszert, másrészt egyes szerzők megfogalmazzák a természetes szelekció gondolatát is. Az első ilyen ismert szerző Al-Dzsáhiz, VIII. századi arab teológus, költő és természetbúvár „Kitábul-Hajaván” („Az állatok könyve”) című munkájában először írja le azt a folyamatot, ami később a darwini paradigma alapját képezi:

"Az állatok részt vesznek az életben maradásért vívott harcban; az erőforrásokért, hogy táplálkozzanak, és hogy elkerüljék, hogy ők maguk legyenek táplálék. A környezeti körülmények befolyásolják az élőlényeket, hogy új tulajdonságokat fejlesszenek ki a túlélés érdekében, amely új fajokká formálja őket. Az állatok, amelyek túlélik, hogy megegyék őket, tovább tudják adni kedvező tulajdonságaikat az utódoknak."

Az egyébként mai fogalmakkal "lamarcki" elveket valló Naszír ad-Dín at-Túszi ráérez a változó körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás előnyére a kiválasztódási folyamat során. Munkájában így fogalmaz: "Azok az élő szervezetek, amelyek gyorsabban tudnak szert tenni újabb tulajdonságokra, azok változatosabb tulajdonságokkal rendelkeznek, ennek eredményeként előnyre tesznek szert más teremtményekkel szemben." At-Túszi ezt az elképzelését ráadásul empirikus megfigyelésekkel, a madarak csőrének változatosságának példáival is alátámasztja.

Nagyon fontos leszögezni azt is, hogy az arisztotelészi, illetve az ebből kialakuló, továbbfejlesztett fejlődéselméletek a korabeli iszlám világban nem jelentettek kihívást a teológiai gondolkodás számára. Mind a ráció elsődlegességét hirdető mutazilita teológia, mind a később dominánssá váló, a megfigyelt oksági viszonyokat az isteni akarattól ismeretelméleti szempontból élesen elválasztó - az iszlám világban dominánssá váló asarita teológia számára is elfogadható - pontosabban indifferens volt a fizikai világ működéséről való elméletek megfogalmazása, mivel azok nem érinthették az ismeretelméleti rendszerük teológiai rétegeit. Ilyen módon azon tényezők, amik a természetes szelekció elve kapcsán Európában "teológiai botrányként" jelentkeztek, abszolút nem érintették a természetes szelekcióra vonatkozó korai iszlám elképzeléseket.

A későbbi iszlám világban ezen elképzelések továbbra is megmaradtak - bár a továbbiakban már nem fejlődtek - ilyen módon nagyon érdekes, hogy amikor Darwin természetes szelekcióról szóló munkája a XIX. század közepén megjelent, és az 1870-es évekre az iszlám világ értelmiségi elitjéhez is eljutott, az első reakció egyfajta értetlenség volt, mert az olvasók nem igazán értették, hogy e gondolatokban mi az, ami botrány, vagy egyáltalán mi az, ami újdonság jellegű.

Al-Afgáni 1881-es "A darwinizmus cáfolata" munkájában nem a természetes szelekció elvét vitatja - sőt felveti azt, hogy ezen elv nemcsak a biológiára, hanem pl. a gondolatok, ideák fejlődésére is alkalmazható (innen is üdvözöljük Richard Dawkinst), ugyanakkor cáfolja azt, hogy mindez ellentmondásban állna a teremtés folyamatával, és következményeiben valamely ateista ideológiát alapozhatna meg. Más muszlim gondolkodók hasonlóan vélekednek erről, még a korai szalafizmus egyik legfontosabb személyisége, Rasíd Ridá is evidenciaként kezelte a természetes szelekció alkalmasságát az élővilág változásának leírására.

„A darwinizmus cáfolata" azonban egy másik nagyon fontos problémára is felhívja a figyelmet, jelesül arra, hogy az iszlám világba a darwinizmus már nemcsak, mint tudományos elmélet érkezik meg, hanem egyrészt egy ateista filozófiai rendszerbe ágyazott elképzelés, másrészt, ami talán még lényegesebb - elsődlegesen a darwini paradigmára épülő - az alacsonyabb rendűnek tartott gyarmati népek feletti uralmat legitimálni akaró szociáldarwinizmus formájában.

Ne felejtsük el, hogy „A fajok eredetének” kiadása után alig egy évvel már megjelennek Spencer szociáldarwinista elképzelései az alsóbb- és felsőbbrendű emberi fajokról, ezt követően az európai gondolkodás alig tíz év alatt jut el a "természetes kiválasztódás" biológiai paradigmájától a galtoni eugenetikai elképzelésekig. Ez pedig a gyarmatokon élő népek számára nem csupán teoretikai tudományelméleti kérdésként jelentkezik, hanem nagyon is kézzelfogható, diszkriminatív törvények, katonai jelenlét és adott esetben népirtások formájában.

Ilyen módon maga a darwinizmus fogalma az iszlám világban, de általában a gyarmati területeken nagyon gyorsan és nagyon intenzíven töltődött fel negatív értéktartalommal, hiszen nem annyira forradalminak tűnő tudományos elméletet látták benne, hanem sokkal inkább egy, az emberiség egységét tagadó, a rassz alapon történő elnyomást legitimáló, istentagadó ideológiai konstrukciót.

Ennek következményeként a XX. század második felében megjelenő iszlám revivalizmus idejére már olyan mélyen gyökerező gondolattá vált a "darwinizmus" és az "evolúciós ideológia" elutasítása, hogy a tulajdonképpeni tudományos elmélet megismerése sokszor fel sem merül, mint valós opció. Evvel párhuzamosan - a darwinizmust rasszizmussal összekapcsoló nézetek mellett - megjelentek az újvilági kreacionista mozgalmaktól átvett áltudományos érvrendszerek, amelyek kiegészülve a vahábita, neoszalafita irányzatok antiintellektualista felfogásával már nemcsak a modern európai gyökerű tudományos elméletrendszert utasítják el, de visszamenőlegesen megkísérlik felszámolni, az iszlám gondolkodáson kívül rekeszteni az iszlám gondolkodásban gyökerező, a természetes szelekcióra, de egyáltalán az élő szervezetek egymásból való kifejlődésre vonatkozó korábbi nézeteket is.

Káldos János, szociológus

(a cikk eredetileg a Napi Iszlámon jelent meg 2016.február 12-én)

A nemzetközi sajtóban többen is megkongatták a vészharangot a szaúdi gazdasági mutatók kapcsán. Korábban az Index (http://index.hu/kulfold/2015/10/13/szaud_arabia/), a minap a 444 közölt cikket Szaúd-Arábia várható gazdasági összeomlásáról (http://444.hu/…/most-mar-szaud-arabia-is-az-eleteert-kapalo…).
Természetesen a cikkek tartalma mindkét esetben árnyalja valamelyest a hangzatos címben foglaltakat, azonban néhány pont így is homályban marad.
Fontos megállapítani például, hogy bár a szaúdi deficit 2015-ben 97,5 milliárd USD volt, ugyanakkor az ország 650 milliárd USD külföldi tartalékkal rendelkezik (ez nagyjából akkora, mint a teljes euró-zóna tartaléka összesen). Szaúd-Arábia külső adóssága ráadásul csak 134 milliárd USD, kevesebb, mint negyede a teljes tartalékának.
Ez tehát az is jelenti, hogy Szaúd-Arábia változatlan olajárak mellett is még három-négy évig tudja működtetni a jelenlegi rendszert. Ez persze önmagában nem lenne megnyugtató, azonban a helyzet akkor értékelhető reálisan, ha megnézzük a szaúdi célokat és a versenytársak helyzetét. Amennyiben Szaúd-Arábiának az a célja, hogy a versenytársakat kiüsse a piacról, akkor nagyon jól halad célja felé.
A négy-öt éve még a jelenlegi szénhidrogén-kitermelők számára legnagyobb veszélyt jelentő palagáz technológiát még a tényleges bevezetés előtt gyakorlatilag kiszorította a piacról olyan módon, hogy az egy évtizedig biztosan nem tér magához.
Az északi tengeri és nigériai offshore termelés már most veszteséges, Venezuela nagyjából kitermelési áron tudja eladni olaj termékeit.
A Saudi Aramco részvényár-folyamainak csökkenését sem árt a versenytárs cégek árfolyamainak alakulásának fényében nézni. A Shell értékének 52%-át vesztette el, az Exxon Mobil 25%-os árfolyamcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni, míg a British Petrol az egy évvel ezelőtti értékének már alig kétharmadát éri.
Ehhez képest a Saudi Aramco 14%-os esése már nem tűnik annyira jelentősnek. A Saudi Aramco egy részének privatizációja ebben az olvasatban nem csak a költségvetési deficit finanszírozására lenne használható, hanem arra is, hogy a szaúdi állam a bevétel egy részének az olajiparba történő visszaforgatásával komoly befolyást szerezzen más - jelenleg gyengélkedő - nagy olajcégekben, és ilyen módon a jelenleginél is nagyobb befolyást tudjon gyakorolni az olaj világpiaci árára.
Még fontosabb az Öböl-térség után a legolcsóbban olajat előállító Oroszország helyzete. Oroszország devizatartaléka a szaúdinak csupán a fele, 368 milliárd USD, miközben külső adóssága meghaladja a 600 milliárd USD-t. Ráadásul bár a Kreml optimistán 50 dolláros olajárral és 3%-os hiánnyal tervezte a 2016-os költségvetést, a hiány a jelenlegi 30 dollár körüli olajár mellett már a költségvetés 15%-ára kúszna fel, ennek következtében pedig a jelenleg rendelkezésre álló tartalékokat már az idei évben feléli. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg Szaúd-Arábia jelenlegi, vagy akár ennél alacsonyabb olajárak mellett is biztosan rendelkezik három-négy évnyi tartalékkal, addig nagyon is esélyes, hogy Oroszország még az idei évben vagy jövőre fizetésképtelenné válik. Ha pedig Oroszország összeomlik, az alapvetően változtatja meg a közel-keleti erőviszonyokat.Szaúd-Arábia tehát nagyon kockázatos játékot játszik, azonban nagyon úgy tűnik, hogy pusztán a gazdasági mutatók alapján egyelőre nem feltétlenül áll vesztésre ebben a játékban. Ha pedig a jelenlegi helyzetet a szaúdi elit még a szaúdi társadalom és a szaúdi gazdaság egyéb szegmenseinek dinamizálására is felhasználja, amelyben megpróbál egy plurálisabb gazdaságot létrehozni, avval az ország hosszabb távon megint jól járhat.

A poszt eredetileg az "Iszlám és Média" facebookcsoport hírei között jelent meg

A kölni tömeges molesztálások kapcsán az abcugon egy nagyon érdekes cikk jelent meg arról, hogy Közel-keletről bevándoroltaknak milyen - számukra sokkoló -kulturális különbségekkel megküzdeniük. A téma nagyon is érdekes, és különösen jó, hogy a cikk valóban itt élő, már beilleszkedett bevándorlókat, menekülteket is megszólaltat a témában.

Ha már olyan nagy formátumú gondolkodók, mint a Legfőbb Közjogi Méltóságok egyike, illetve a Nemzet Popzenésze kifejtette, hogy mi a nők dolga, illetve mi a nők önmegvalósításának legmagasabbrendű beteljesülése, magam is hozzászólnék e témához. 

Szóval minden tiszteletem és megbecsülésem mellett, nekem volt egy kis hiányérzetem. (nem mintha evvel kritizálni akarnám a "Bölcs Államférfit" vagy a "Jeles Művész" bátor sőt már már vakmerő kiállását, amellyel újra és újra kifejezi egyetértését a "Bölcs Államférfiakkal") E derék és becsületes férfiak becses mondandójuk közben ugyanis mintha elfeledkeztek volna megemlékezni arról, hogy szerintük mi is a férfiak feladata. Bizony bizony... a férfiaké... Mert hát férfiként mégiscsak erről tudnának hitelesen hitet tenni, "horribile dictu" jó példával elől járni. A nőknek való intelmeik viszont minden emelkedettség és pátosz, sőt erkölcsi, hivatali, esztétikai és kétharmados felhatalmazási tekintély ellenére is mégiscsak legfeljebb egy kívülálló kibickedésének tűnnek. Jó esetben is.

Boulad úr, Szőnyi Szilárd által tolmácsolt, és a Heti Válaszban megjelent nézeteire nehéz muszlimként reagálni. Egyrészt nagyon is aktuális és fontos téma Európában érdemben kevéssé tárgyalt vetületével foglalkozik. Boulad úr alaptézise, miszerint az iszlám, mint társadalmi-vallási, szociológiai jelenség nem csak társadalmi, de vallási válságot is átél, kifejezetten izgalmas témakör, és jómagam muszlimként is mélyen egyetértek vele. Ugyanakkor gondolatmenetében olyan mennyiségű fogalmi félreértés, tényszerű tévedés van, amik nem igazán teszik lehetővé a cikkre alapozott előremutató diskurzust (noha arra valóban nagy szükség lenne),

A különböző típusú megismerések összehangolása, vagy éppen konfliktusuk rendkívül érdekes, sok kérdést felvető problémakör. Ezen belül is különösen élesen jelentkezik a tudományos és a szakrális megismerés viszonya, egyszerűbben a vallás és a tudomány viszonyrendszere. Természetesen felvethető, hogy a transzcendens megismerés egyáltalán tekinthető e megismerésnek akár ismeretelméleti szempontból, akár a hétköznapi praxis szintjén, mindazonáltal a vallás és tudomány viszonyrendszerére mindenképpen érdekes kérdés marad.

E két megismerési sík viszonyáról való diskurzus, noha az szubatomi részecskéktől az univerzum egészéig, az ökológiai rendszerektől a szabad akarat kérdéséig, sőt a transzcendens tartalmú jelenségek megismeréséig számos ponton találkozik, a modern korban mégis az evolúció kérdésköre mentén csúcsosodott ki.

No, újra témánál vagyunk, ezúttal New Yorkban. Az emberek többségében ilyenkor alapvetően megfordul a gondolat. Ezt meg most minek kellett? Miért kell a Ground Zero közelében mecsetet tervezni? Kódolható volt, hogy a balhé lesz belőle.  Az átlag nyugati polgár, még ha nem is azonosít minden muszlimot terroristákkal, mégiscsak úgy látja, ezt azért nem kéne. Néhány éve az iszlám nevében követtek el ott egy terrortámadást, így érthető hogy egy mecset látványa pont azon a helyen, sokakban ellenérzést kelt, és a muszlimokban kellene lennie ennyi tapintatnak.

Mai napig előttem van, a kép amint az általános iskolában a történelemtanárunk beszélt a herderi jóslatról, és arról a nagyszerű teljesítményről, amivel mi magyarok elkerültük, hogy ez a jóslat valóra váljon. De tényleg elkerültük?

Az iszlámok terjeszkednek. Ide rögtön a XI. kerületbe hoznak létre arab gettót.  És mecsetet akarnak építeni, amit világnézetileg semlegesen, határozottan elutasítva az iszlamofóbia vádját, és a szekuláris jogállamiság márványszilárdságú talajáról állva sajnos el kell utasítanunk.

Persze aharmadikköztársaságeurópaiértelembenvettszekulárisértékei alapján a vallásszabadságot fontos értéknek tartjuk, tehát ez nem jelentheti, hogy úgy általában a muszlimok vallásszabadságát kívánnánk korlátozni, de rá kell mutatnunk néhány körülményre,  ami a mohamedánok mecsetépítési kísérletét jelen körülmények között nem teszi lehetővé.

Nohát, nem egészen friss téma, de a XI. kerületi mecsetnemépítés kapcsán mégis van aktualitása.

Szóval Svájc derék állampolgárai megszavazták, hogy az Alpok kies hegyvidékein tilos a minaret-építés, az európai értelmben vett Európa pedig inkább félrenéz.. Valahogy úgy van vele, mint a vicc… " Antiszemitizmus? Nálunk nincs. De igény volna rá."

 A muszlim világ válasza természetesen a felháborodás, de egyesek szemében ennek hitelét és erejét csökkentheti, hogy a svájcidzsihád fő alakja Líbia Nagy Vezetője a vallásszabadságért folytatott szent küzdelmének fő motivációja fiacskája európai államokban sorozatban  elkövetett részeg garázdálkodásainak kimosdatása. Szóval ezt a témát hagyjuk is… és térjünk vissza Európába.

Most komolyan… kit érdekel, ha a gyerek lila hajjal, tarajosan,szegecselt dzsekiben szembe lógó hajjal , depizik.? Ok, a hatvanas években még kiválóan lehetett polgárt pukkasztani indiánszerkóban trippezve, még a 80-as években is elérte a nyárspolgár ingerküszöbét, ha az ember nagy tarajjal ordibálva itta hülyére magát, és egy ideig hullának is menő volt öltözni.Csakhogy mára ezek a szép szokások abszolút konform, piacképes magatartásformákká váltak. (hogy a baseballsapkás, bőnacisokról, kukásruhásokról meg a cicanadrágosokról már ne is beszéljünk)

De mekkora menőség már burkában végigmenni az utcán. Az emberek megfordulnak, a család kiakad, a suliban a tanár vagy elkezd ordibálni, vagy minimum zavarban lesz. Nem beszélve arról, hogy a hájfej politikusok, megaszondó értelmiségiek hada hördül fel, és kezeli Nr 1 public enemynek az embert. És ehhez még csak szét sem kell szívnia az embernek az agyát, nem kell mindenféle utcai randalírt magára vállalnia a delikvensnek. Sőt! bele lehet vágni az akadékoskodó nyárspolgár képébe az Istent, a családot, az erkölcsös életet, és egy csomó jó és egészséges szokást. Sőt, ha muszlimok a felmenők, akkor még az "ez az igazi iszlám, amit ti leszartok, és képmutatók vagytok" alapon is lehet molesztálni a kedves szülőket és rokonságot.

Hm... úgy tűnik, egy meglehetősen hosszas eszmefuttatás következik most az iszlám alapú gazdasági intézmények és rendszerek mögött álló etikáról és felfogásról. Ami talán azért sem lényegtelen, mert az "iszlám bankok", "iszlám befektetési alapok" vagy éppen a deklaráltan csak halal tevékenységekkel foglalkozó vállalatok növekvő száma és piaci részesedése az ilyen alapokra épülő gazdasági cselekvés egyre nagyobb befolyását jelzi.

Hát igen.. szegény pirézek, már megint bántják őket. A Tárki felmérése szerint a társadalom többsége nemhogy az arabokat, kínaiakat, a románokat, de bizony a pirézeket sem szívesen engedné be.

De miért nem? Milyen előítéletek élhetnek egy olyan népcsoporttal szemben, amelyről egészen biztos, hogy senkinek sincsenek tapasztalatai? A válasz könnyen adódik. A magyar társadalom többsége idegengyűlölő, rasszista, sárkányfogvetemény. A téma lerágott csont, a hír minimum 2006-os, de Révész Sándor újra felelevenítette a témát, rámutatva arra, hogy bizony a a magyarok többsége bizonyára nem tekinti embernek az idegent. De valóban ez lenne az egyetlen adekvát magyarázat? Az elutasítás kizárólag valami irracionális indulati xenofóbia következménye lenne?